FőoldalTörténelmi betekintőLátnivalókSzék elhelyezkedése
Hungarian (formal)Română (România)English (United Kingdom)
Helyi önkormányzat
Szállás Széken
Széki képek

 

Üdvözöljük Szék község honlapján

Kedves látogató, üdvözöljük Szék község, az egykori Szék város portálján. Reméljük, hogy ez a portál egyaránt hasznossá válik a széki lakosság valamint a Széket eddig nem ismerők számára is. Napjainkban Széket legfőképp értékes néprajzi hagyományairól ismerik, ezen a weboldalon azonban szeretnénk a néprajzi sajátosságok bemutatásán kívül Szék történelmi hátterére valamint a jelenkori Székre is betekintést nyújtani.

Rövid bemutató a Szék községet eddig nem ismerők számára

Szék község a romániai Kolozs megyében található és egykor városi rangnak örvendett. Városi rangját főleg sóbányájának köszönhette mely bezárásának valamint egyéb történelmi viszontagságoknak következtében a helység fokozatosan elvesztette városi rangját és 1884-ben nagyközséggé alakult. Szék városi rangjának elvesztése után igencsak feledésbe kezdett merülni egykori státusza (ugyanis valamikor szabad királyi város volt), a XX. század második felében azonban felfedezésre kerültek sajátos néprajzi jellegzetességei és értékei és a világ előtt ismét ismertté kezdett válni a széki táncnak, széki népviseletnek illetve a széki népzenének köszönhetően melyek világszerte ismertek a táncházmozgalom körében.

A település neve

A helység nevét illetően több elmélet is létezik, ám egyik mellett sem lehet döntő bizonyítékkal szolgálni. Ezek közül az elméletek közül van azonban néhány mely mellett több nyomós érv is felsorakoztatható. A legvalószínűbb elmélet a helység nevére vonatkozóan valószínűleg az lehet, mely szerint a Szék elnevezés a székelyek valamint szászokra jellemző szerveződési formára utal, vagyis közigazgatásilag egy bizonyos környék központi települése, székhelye, ahol a király kirendeltségére a királybíró székel. Ezt az elméletet az is alátámasztja, hogy a várost a középkori dokumentumokban Szék Aknaként említik, vagyis bányaváros székhely. A községet románul Sic-nek nevezik mely a magyar szóból ered.

A jelenkori Szék és lakossága

Az egykori Szék melynek lakossága elérte valamikor, megközelítőleg a 6000 főt, a 2002-ben tartott népszámláláskor már csak 2764 lakossal rendelkezett és az adatok szerint ez a szám továbbra is csökken. Ebből a 2764 főből 2637 magyar, 110 román illetve 7 polgár cigány nemzetiségűnek vallotta magát. A férfi lakosság nagy része napjainkban az építőiparban dolgozik és igen nagy megbecsülésnek örvend, ugyanis a széki munkaerő igencsak keresett ezen a téren, a nőket pedig főleg mint kitűnő háztartásvezetőket ismerik.