Széki templom - Széki templomok - egyházak
Széken jelenleg számos egyház valamint hitközösség van jelen. A három legnagyobb egyház a református, adventista valamint katolikus egyházak. A reformátusok megközelít?leg a község 75 százalékát teszik ki, 20 százalékot pedig az adventisták valamint római katolikusok. Ezen kívül még vannak, akik a pünkösdi, igaz keresztény, görög katolikus valamint Jehova tanú hitközösségbe illetve egyházba tartoznak.
A következ?kben bemutatásra kerül, az a három templom mely helybeli látványosságnak számít és történelmi múltra tekint vissza.
Református templom
Szék legértékesebb és egyben leglátványosabb m?emléképülete kétségkívül a református templom. A templom építését az 1241-es tatárjárás után kezdték el, természetesen eredetileg katolikus templomnak épült.
Építészeti stílusa a kerci cisztercita alapítású templomot idézi. A széki református templom három hajós gótikus stílusú templom, melyet 1470-ben Mátyás király a Szentlélekr? l nevezett e
Római katolikus templom
Mivel a reformációkor a székiek nagy része áttért a református hitre, 1759-ig a katolikusoknak nem volt templomuk.
1714-ben a kolozsvári Ferenc-rendi szerzetesek székre jöttek és kolostort alapítottak. 1752 és 1759 között Mária Terézia királyn? támogatásával szerzetesi lakás épült valamint a jelenlegi katolikus templom. A ferencesek iskolát is m?ködtettek itt mely igen színvonalas volt. A rend utolsó lakója Fábián atya volt, aki Széken hunyt el 1988-ban. Azóta Széken nem élnek szerzetesek.
Ortodox fatemplom
Az 1700-as években a Mikes gróf által betelepített román közösségnek 1707-ben épült fatemplom. A templomot többször is restaurálták már, és páratlan szépségnek számít. Mennyezetét értékes és szép freskók díszítik valamint értékes ikonok is találhatók benne. A templom közelében II József császár idejében iskola is m?ködött melyet a város pártfogolt.














